datum+nevnap
| | |


Belvárosi képek
 
 
Városi hírek Turisztikai Portál E-Ügyintézési Portál Társulás

továbbküldés e-mailben | nyomtatás

Tájékoztatás útfelújításról és forgalmi rend változásról

A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában épülő M85 gyorsforgalmi út és a soproni Mély út kivitelezője a DS Konzorcium tájékoztatja Önöket, hogy a Mély út építésével párhuzamosan az iskolai évzárók után, június 14-én a konzorcium megkezdi a Pozsonyi út (8527 sz. főút) felújítását az M85 Fertőrákosi úti csomópont és a Szent Mihály temető közötti szakaszon. A munka október végéig fog tartani.
 
A felújítás a gyorsabb haladás és a mielőbbi befejezés érdekében a Pozsonyi út folyamatos félpályás korlátozásával fog megvalósulni. Jó hír viszont, hogy az itt közlekedőknek nem kell majd dugóban ácsorogniuk, mert a munkálatok idejére Fertőrákos felől - Sopronba a Pozsonyi út egyirányú lesz. A Pozsonyi út Körforgalom és a Nezsideri utca közötti szakasza a munkálatok ideje alatt is kétirányú lesz. A Sopronból - Fertőrákos irányába haladó forgalom számára pedig terelőutat jelöltek ki az új Balfi csomópont és az M85 még át nem adott szakaszán keresztül. A gyorsforgalmin haladó terelésen 60 km/h sebességkorlátozás mellett egy sávon lehet majd közlekedni. Ezen az új szakaszon az elzárt sávban még munkagépek és munkások dolgozhatnak, ezért kérünk mindenkit, hogy erre mindenképpen fokozottan figyeljenek! Valamint a zavartalan és biztonságos közlekedés érdekében legyenek kiemelt figyelemmel a terelést mutató jelzésekre is!  
 
Változás lesz a Széleskuti, Fehéregyházi, és Zárányi utcák közlekedésében is, mert a felújítási munkálatok ideje alatt ezekből az utcákból a Pozsonyi útra nem lehet majd kihajtani. Innen a belváros felé a Rákosi és Verő József  utcákon keresztül lehet majd kijutni. A közvetlenül a Pozsonyi útra nyíló kapubejárók átjárhatóságát a konzorcium biztosítani fogja a felújítás közben is. A Boldogasszonyi utcáról a kihajtás a Pozsonyi útra megengedett lesz, így a szemben lévő üzletek, szolgáltató egységek innen is megközelíthetőek lesznek.
A tömegközlekedést használók pedig kérjük figyeljék a Volánbusz tájékoztatását.
 
A biztonságos közlekedés érdekében kérjük fokozott figyelemmel vezessenek, szigorúan tartsák be a korlátozó jelzéseket és óvják az úton dolgozókat! A DS Konzorcium igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy október végén minden közlekedő megelégedésére egy szebb, biztonságosabb útszakaszt adjon át.  


Köszönjük a türelmet!

2021. június 3. / Közlemények