datum+nevnap
| | |


Belvárosi képek
 
varos05.jpg
Széchenyi tér
 
Virtuális séta
 
foter09.jpg

 
Turisztikai Portál Önkormányzati Portál E-Ügyintézési Portál Kistérségi Portál

továbbküldés e-mailben | nyomtatás

Bemutatkoztak az AMI hallgatói

Rendhagyó kiállítás nyílt a soproni Deák téren az NYME Alkalmazott Művészeti Intézet építőművész hallgatóinak munkáiból. A szabadtéri tárlat installációs tábláin megtekinthetőek a hallgatók legérdekesebb alkotásai a grafikai elemektől egészen a városfejlesztési elképzelésekig.



Szemerkélő esőben nyitott meg az AMI hallgatóinak kiállítása a Deák téren. A rossz idő ellenére sokan kíváncsiak voltak az ifjú tehetségek ötleteire. Jelen volt Firtl Mátyás, Sopron országgyűlési képviselője is. Mészáros György intézetigazgató a megnyitó alkalmával kiemelte, hogy az Alkalmazott Művészeti Intézetben folyó művészképzés célja olyan szakemberek kiművelése, akik képesek a szűkebb és tágabb értelemben vett humán környezet formai alakítására, azok elemeinek és elmerendszereinek megtervezésére, a kapcsolódó területek sajátosságainak figyelembe vételével közös alkotómunkára.

20100226amic01.jpg

Csíkszentmihályi Péter egyetemi tanár fontosnak tartja, hogy az AMI és a város konkrét feladatokban, projektekben is együttműködik. Ezt példázza a szabadtéri kiállítás is, amely a „Városközpont értékmegőrző felújítása” névvel elnyert Európai Unió által támogatott projekt része.

Dr. Fodor Tamás polgármester nyitóbeszédében az együttműködés fontosságát emelte ki, hiszen a tehetséges szakembereknek mindig szerepük lesz a város jövőjének alakításában. Szerencsés az a város, amely egyetemnek adhat otthont. Az együttműködés pedig a későbbiekben várhatóan nem csak a belvárosrehabilitációs programban hozhat konkrét eredményt.

20100226amic02.jpg

A kiállítással kapcsolatban lakossági fórumot is szervez az Alkalmazott Művészetoktatási Intézet a közeljövőben.

20100226amic03.jpg

Sopron önkormányzata mintegy 600 millió forint Európai Uniós támogatást nyert el a városközpont értékmegőrző felújítására. A projektben vállalt két éves intézeti közreműködés során a napi elméleti munka szembesül a gyakorlattal, mely a jövőben mind gyakrabban számíthat a vizuális kommunikáció soproni műhelyének alkotó közreműködésére.

20100226amic04.jpg

(sopron.hu)

2010. február 27. / Közéleti események


 
Magyar Nemzet Online
 
Tiltják a youtube-ot - 2010-07-29 21:27 +0200

Ötmilliós bírságot kapott a bank - 2010-07-29 21:15 +0200

Kizárnák a pártból a renitens szocialista polgármestert - 2010-07-29 21:07 +0200

 
Népszabadság Online
 
Kamionnak ütközött egy vitorlázó gép Szegednél - Thu, 29 Jul 2010 20:58:00 +0200

Megvizsgálja a magyar médiacsomagot az EBESZ - Thu, 29 Jul 2010 20:25:27 +0200

250 kilométeres csúcs az M6-oson - Thu, 29 Jul 2010 18:56:10 +0200