datum+nevnap
| | |


Belvárosi képek
 
 
7 érv Sopron mellett - videó
 
 
Innováció Fidelissima - videó
 
 
Turisztikai Portál Önkormányzati Portál E-Ügyintézési Portál Társulás

  	képek
| továbbküldés e-mailben | nyomtatás

Emlékművel adózott Sopron

Mergitur, non submergitur - Lackner Kristóf, egykori soproni polgármester híres mondata áll a németek kitelepítési emlékművén és a kitelepítés éve: 1946. Az emlékművet ma leplezték le az evangélikus templom melletti téren.



Emlékművel adózott városunk azok előtt a soproni németek előtt, akiket 1946-ban tavaszán kitelepítettek. Az avatáson dr. Fodor Tamás polgármester úgy fogalmazott: az emlékmű legyen figyelmezetés, hogy idegen hatalmak soha többé ne avatkozzanak be hazánk, városunk életébe.

Több száz emlékező gyűlt össze a Templom utcában, hogy emlékezzenek hazánk és városunk egyik legszomorúbb eseményéről, a magyarországi, soproni németek kitelepítéséről. A harangok ezúttal a kitelepítettek emlékére szóltak, majd a jelenlévők elénekelték a magyar himnuszt. Krisch Magdolna, a Sopron és környéke Német Kultúrklub Egyesület elnöke köszöntötte a résztvevőket és mondott köszönetet mindazoknak, akik anyagilag is támogatták az emlékmű létrehozását.

20100515szoboravc01.jpg

Dr. Fodor Tamás polgármester beszédében felidézte a kitelepítés történetét. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia engedett a Szovjetúnió nyomásának és hozzájárultak a német lakosság „áttelepítéséhez”. Vorosilov marsall a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke már 1945 tavaszán felszólította a magyar kormányt: tegyen előkészületeket a német lakosság kitelepítésére. A soproniak ugyan mindent megtettek azért, hogy ne lehessen kollektív bűn a német anyanyelv megvallása, ám a kommunista Rajk László belügyminiszter nem vette figyelembe a kérést. Hazánkból 1946-48 között legalább 185 ezer embert fosztottak meg magyar állampolgárságától és vagyonától, majd telepítettek ki a romokban heverő Németországba. Városunkból mintegy 7000 németnek kellett elhagynia lakóhelyét és barátait.

 

20100515szoboravc02.jpg

Illő tehát, és már régi adósságunk, hogy méltó módon emléket állítsunk a kitelepített honfitársainknak –fogalmazott beszédében Sopron polgármestere hozzátéve, hogy az emlékmű állítsa elénk a kitelepítettek példáját hazaszeretetből. Nem törölték ki szívükből soproniságukat és múzeumot alapítottak.

20100515szoboravc03.jpg

Dr. Fodor Tamás köszöntötte az ünnepségen megjelent vendégeket, köztük Claus Brechtert, Bad Wimpfen testvérvárosunk polgármesterét és a Németországból érkezett egykori soproniakat, rokonaikat. Sopron polgármestere köszönetet mondott a szervezőknek, amiért oroszlánrészt vállaltak az emléknapok megszervezésében és az emlékmű felállításában.

20100515szoboravc05.jpg

Kutas László szobrászművész alkotásának leleplezését követően a kitelepítettek nevében Luise Mitsch mondott emlékezőbeszédet magyar és német nyelven, majd Sándor Péter, a Rotary Klub Sopron elnöke méltatta az alkotást. Gabnai Sándor evangélikus esperes és Horváth Imre városplébános megáldotta az emlékművet, majd a résztkevők közösen mondtak imát a kitelepítettekért.

 

20100515szoboravc04.jpg

 

(sopron.hu)

Kapcsolódó cikk:

Életképek - A soproni németek kitelepítésének emlékkiállítása

 

2010. május 15. / Közéleti események