datum+nevnap
| | |


Belvárosi képek
 
varos02.jpg
Petőfi Színház
 
Virtuális séta
 
foter09.jpg

 
Turisztikai Portál Önkormányzati Portál E-Ügyintézési Portál Kistérségi Portál

továbbküldés e-mailben | nyomtatás

Firtl Mátyás: az árvíz is megmutatta, hogy kell az M9 autópálya

– A májusi-júniusi árvíz is bizonyította, hogy meg kell építeni az M9-es autópályát – hangoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság szerdai ülésén Firtl Mátyás (KDNP), Sopron országgyűlési képviselője. Amikor megsüllyedt a víz által alámosott M1 autópálya, a forgalmat alacsonyabb rendű utakra kellett terelni, de azok egy része olyan rossz állapotban van, hogy nem bír ki ekkora terhelést – mondta.

 



Az ülésen Janák Emil, az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője arról beszélt: fel kell készülni a kiugróan súlyos árvizekre, de az állam is „csak egy bizonyos szintig adhat biztonságot" az ilyen természeti csapások ellen.

Az emberi tényező szerepe kapcsán megjegyezte: számos gazda beszántotta a földjén futó vízlevezető árkokat, így ugyan pár százalékkal növelni tudta a termőterületet, de ezt annak árán érte el, hogy most akár az egész termését elvihette a víz.

Szóvá tette, hogy a májusi első árhullámról későn kaptak jelzést, az is csupán 30-60 milliméternyi csapadékról szólt, miközben több helyütt 100, Bakonyszombathelyen 150 milliméternyi csapadék hullott. A két héttel később indult második hullámban azért is tudtak eredményesebben védekezni, mert volt egy-két nap felkészülési idejük.

A megyei katasztrófavédelem vezetője egyebek mellett arról beszélt: ők onnan értesültek a Mezőörsöt fenyegető árról, hogy a polgármester homokzsákokat kért tőlük. „Ekkor már szó sem lehetett kitelepítésről, kimenekítést kellett végrehajtani" – mondta Szűts György.

www.kisalfold.hu

2010. július 21. / Régió


 
Magyar Nemzet Online
 
 
Népszabadság Online
 
'A csontvázbrigád szolgálatba helyezte magát' - Mon, 06 Sep 2010 19:52:30 +0200

Tizenhat éves lányt öltek meg Pécsett - Mon, 06 Sep 2010 19:50:57 +0200

Hiperaktív gyerek: beteg – vagy éretlen? - Mon, 06 Sep 2010 19:37:00 +0200