datum+nevnap
| | |


Belvárosi képek
 
 
Turisztikai Portál Önkormányzati Portál E-Ügyintézési Portál Társulás

továbbküldés e-mailben | nyomtatás

A városi címer használatának szabályai

A városi címer használatának szabályai

A városi címer és a „Sopron 100 1921-2021 HAZA SZERETET HŰSÉG a soproni népszavazás centenáriuma védjegy” kizárólag díszítő és utaló jelképként külön engedély nélkül használható fel úgy, hogy az állami címer jelentőségét ne kisebbítse, az alábbi célokra és helyeken:

a) az önkormányzat körpecsétjén,

b) az önkormányzat zászlaján és annak változatain,

c) az önkormányzati szervek épületén és helyiségeiben,

d) az önkormányzat intézményei bejáratánál és vezetőinek irodáiban,

e) az önkormányzat és szervei által megjelentetett, a település életével foglalkozó kiadványokon, meghívókon, emléktárgyakon,

f) az önkormányzat kitüntetésein,

g) az önkormányzat szerveinek és a jegyzőnek készített levélpapírok fejlécén, illetve borítékán, az önkormányzat képviselőinek, tisztségviselőinek névjegykártyáján, a közgyűlési meghívókon és előterjesztéseken,

h) az önkormányzat jelvényein,

i) az önkormányzat protokolláris rendezvényein,

j) a városba vezető utak mellett, a közigazgatási határnál lévő táblán.

 

A városi címert védjegyként sem önkormányzati, sem más szervek nem használhatják. A városi címert és a „Sopron 100 1921-2021 HAZA SZERETET HŰSÉG a soproni népszavazás centenáriuma védjegyet” a meghatározott eseteken kívül más, az általa készített kiadványokon vagy jellegzetes terméken a polgármester külön engedélyével használhatja fel. Kereskedelmi vagy reklámcélú felhasználás esetében a címer és a „Sopron 100 1921-2021 HAZA SZERETET HŰSÉG a soproni népszavazás centenáriuma védjegy” használatáért gyártási és forgalmazási díjat kell fizetni. A díj mértékét a polgármester állapítja meg. A díj megállapítása történhet egy összegben, évi átalány formájában, vagy az elért árbevétel arányában.

Az átalány összege gazdálkodó szervezeteknél 1000 Ft-tól 50 000 Ft-ig terjedhet. Az árbevétel után megállapítható díj mértéke az éves bruttó árbevétel 0,1%-a, de legkevesebb 1000 Ft.

A díjfizetési kötelezettség alól a polgármester felmentést adhat az alábbi esetekben:

a) a várost bemutató, népszerűsítő kiadványok,

b) a városban hagyománnyal rendelkező jellegzetes termék,

c) sportruhák, egyenruhák.

 

A városi címer és a „Sopron 100 1921-2021 HAZA SZERETET HŰSÉG a soproni népszavazás centenáriuma védjegy” használatára vonatkozó kérelemnek tartalmaznia kell:

a) a kérelmező megnevezését, címét,

b) a címer vagy védjegyhasználat célját,

c) az előállítani kívánt mennyiséget (darabszámot),

d) a címer vagy a védjegy előállításának anyagát,

e) terjesztés, illetve forgalomba hozatal esetén ennek módját,

f) a használat időtartamát,

g) a címerrel vagy védjeggyel díszítendő tárgy mintapéldányát (rajzát, fényképmásolatát, stb.),

h) a felhasználásért felelős személy megnevezését.

(2)[1] A címer vagy védjegy használatára vonatkozó engedélynek tartalmaznia kell:

a) az engedélyes megnevezését és címét,

b) az előállítás anyagát,

c) az engedélyezett felhasználás célját,

d) az előállításra engedélyezett mennyiséget,

e) a felhasználás idejét, illetőleg az engedély érvényességének időtartamát,

f) a terjesztés, a forgalomba hozatal módjára vonatkozó esetleges kikötéseket,

g) a címer vagy védjegy felhasználásáért felelős személy megnevezését,

h) amennyiben a címer vagy védjegy használatáért díjat kell fizetni, a díj összegét.

 

A kiadott engedélyekről a jegyző nyilvántartást vezet. A kiadott engedélyt vissza kell vonni, ha a használat módja vagy körülményei az önkormányzat vagy a város lakosságának jogát, jogos érdekeit sérti vagy veszélyezteti.

 

Az önkormányzat címerének és a „Sopron 100 1921-2021 HAZA SZERETET HŰSÉG a soproni népszavazás centenáriuma védjegy” kicsinyítése csak olyan mértékű lehet, hogy az ne sértse a hiteles ábrázolást.

 

Amennyiben nincs lehetőség az önkormányzat címerének és a „Sopron 100 1921-2021 HAZA SZERETET HŰSÉG a soproni népszavazás centenáriuma védjegyének” eredeti színben való ábrázolására, akkor az csak a hordozó tárgy anyagának (fém, fa, bőr, kerámia, stb.) színében, de a heraldika általános szabályainak és színjelzéseinek megtartásával történhet.