Nyomtatás

Kistérségünk általános jellemzői

sarrod.jpg
Sopron-Fertőd Kistérséghez 40 település tartozik, lakosainak száma 94.606, területe pedig 857 négyzetkilométer. Egymástól legtávolabb lévő településeink közötti távolság több mint 50 kilométer. Kistérségünk lakosságszámát, területét, súlyát tekintve regionálisan, sőt országos viszonylatban is a nagy kistérségek közé tartozik, nagyobb, mint a velünk szomszédos négy kistérség együttesen.

Sopron-Fertőd Kistérség a Nyugat-Dunántúli régióban, Győr-Moson-Sopron megye nyugati részén helyezkedik el. Délről közvetlenül határos Vas megyével, ezen belül a Kőszegi és a Csepregi Kistérséggel melynek jelentős része 1950-ig Sopron megyéhez tartozott. Délkeletről a Sárvári Kistérség, keletről pedig a Kapuvári Kistérség határolja, míg nyugatról és északról Ausztria. Sopron-Fertőd Kistérség természeti adottságai, kulturális, történeti értékei országos viszonylatban is kiemelkedők.

IMG_7151.jpgA térségben három földrajzi tájegység találkozik teljes harmóniában egymással, hegység, dombság, síkvidéki tájak változatos együttese jellemzi. Ennek megfelelően természeti értékek sokasága koncentrálódik viszonylag kis területen. A Soproni hegység szubalpin jellegű klímájával, hazai viszonylatban magashegységi jellegzetességeivel számos értékes, védett növény és állatfaj élőhelye. A hegység korábban 60, ma 40 százalékán találunk fenyveseket. A soproni parkerdő az ország második leglátogatottabb parkerdeje, évente egymilliónál is több látogató keresi fel.

1.jpgA Soproni hegység és a Bécsi domb közötti terület jellegzetesen szép pannon vidék. A Fertő tó, hazánk második legnagyobb tava, a legnyugatibb sztyepp tó Európában. A klimatikus feltételek mellett a talaj és a víz magas sótartalma járul hozzá a mintegy 20 ezer éves Fertő tó és a környező tájegység biológiai sokféleségéhez. A Fertőtáj szubmediterrán klímája, a Fertő-Hanság Nemzeti Park, a Világörökségi terület egyedülálló természeti értékeket képviselnek.

Sopron környéke és a Fertőtáj a híres borvidék szőlőinek termőhelye is, a szőlőültetvények jellegzetesen szép részei a tájnak.

071011-040.jpgKistérségünk déli, délkeleti része részben a Kisalföld, részben a Sopron-Vasi síkság területére esik. Ez a térség is összetett arculatú terület, a minden szempontból változatos táj (domborzat, éghajlat, vízrajz, növény- és állatvilág) a nyugat európai tájhatások hordozója. A táj szépsége, a főutaktól távolabb fekvő települések csendessége, meghittsége vonzó a turisták számára is. A határok megszűnése új lendületet fog adni a határ menti településeknek. A Répce folyó és az Ikva patak kistérségünk számos településének képéhez hozzátartozik.

Kistérségünknek két városa van, Sopron és Fertőd, a nagyközségek száma 3, Fertőszentmiklós, Nagycenk és Sopronhorpács, melyek közül reményeink szerint Fertőszentmiklós rövidesen megkapja a városi címet. A községek száma 35. Településeink változatos képet mutatnak az 57 ezer lakosú megyei jogú várostól legkisebb településünkig a 48 lakosú Csérig. Sopron után a legnagyobb településünk a 3800 lakosú Fertőszentmiklós, majd őt követi a 3400 lakosú Fertőd. 2000 feletti lakosa van Ágfalvának, Fertőrákosnak és Kópházának. Ezer és kétezer lakos közötti településeink száma 11, 500 és 1000 közötti 8, 100 és 500 közötti 13, míg 2 településünk lakóinak száma nem éri el a 100 főt. Önálló polgármesteri hivatal működik 15 településen, míg a többi 25 település 11 körjegyzőségben látja el a közigazgatási feladatokat. A Kistérség székhelye Sopron Megyei Jogú Város, társszékhelyek: Fertőd, Fertőszentmiklós és Lövő.

Kistérségünk „erősségei”:



2008. július 15. / Általános információk