Nyomtatás

Gróf Széchenyi István születése 225. évfordulója tiszteletére hozott határozat záróvitája

 Gróf Széchenyi István születésének 225. évében az Országgyűlés határozati javaslattal tiszteleg a legnagyobb magyar éltműve előtt. " Széchenyi hitt a magyar jövőben, azaz: hitt bennünk, legyünk hát méltók ehhez a bizalomhoz és úgy tegyük minden dolgunkat, Magyarország javára." Széchenyivel szólva: „Tőlünk függ minden, csak akarjunk” - mondta ma Firtl Mátyás az országgyűlési határozati javaslat záróvitájában annak egyik előterjesztőjeként.

Firtl Mátyás elhangzott felszólalása:

Tisztelt Elnök Úr!

Tisztelt Képviselőtársaim!

 Gróf Széchenyi István születésének 225. évében az előttünk álló országgyűlési határozattal kifejezzük minden magyar tiszteletét a modern, polgári Magyarország megteremtője, a Legnagyobb Magyar iránt, ráirányítva a figyelmet korszakformáló eszméire, életművére, tevékenységére, és arra a cselekvő hazaszeretetre, amely mindezeknek mozgatóereje.

 Mi, Sopron vármegyeiek különösképpen büszkék vagyunk arra, hogy Széchenyi István élete meghatározó éveit Cenken és Sopronban töltötte - ezért a térség országgyűlési képviselőjeként fontosnak tartom egykori elődömet, Östör József, Sopronvármegye országgyűlési képviselőjét idézni, aki Széchenyi kutatóként a Széchenyi és vármegyéje című művében így ír:

,,Az isteni Gondviselés osztotta el nagyjainkat hazánk különböző tájain. (…) Így van meg nekünk, Sopron vármegyének ezer esztendő legnagyobb magyarja: gróf Széchenyi István.” (…)

,,Elmondhatjuk, hogy Széchenyi István az egész országé ugyan, de reá mi sopronmegyeiek különös just formálunk. (…) Ha a kereszténység hőskorában élnénk, azt hiszem, hogy őt választotta volna Sopron vármegye védőpatrónusának” –írja Östör.

 „Ezer esztendő legnagyobb magyarja”-ként Széchenyi István minden magyar legnagyobb magyarja, aki Nagycenkről indult, de a közjó szolgálatát a nemzet egészére kiterjesztette.

 

kep09cccc.jpg

 Ezért fontos, hogy a nemzet zarándokhelyévé váljon nagycenki nyughelye, a Széchenyi-örökség többi helyszínével, aminek lehetőségét a jelenlegi Magyar Kormány elkötelezettsége és támogatása teremtette meg.

 A kormány támogatásának köszönhetően ünnepelhetünk idén  egy olyan jubileumi évet – közösen -  a nemzet egészével, amelyben a  Széchenyi–örökség, a Széchenyi-emlékhelyek és -szellemiség rangjához és értékrendiségéhez méltó helyreállítása folyamatosan zajlik.

Mindezekért a térségben élők - és minden jószándékú magyar hazafi - nevében mondok ismételten köszönet a Magyar Kormánynak, hogy minden támogatást megad ahhoz, hogy a Széchenyi szellemiséghez méltó nemzeti zarándokhellyé – a nemzet egymásra-találásának és összetartozásának kultikus  helyévé – váljon, ahova minden magyar életében legalább egyszer személyesen is eljuthasson.

 Tisztelt Képviselőtársaim!

Az a figyelem, ami a Széchenyi-örökségre irányul újból és hangsúlyosan nyilvánvalóvá teszi a tényt, hogy a kastélyfelújítások nem önmagukért valók!

 Az örökség helyreállítása nem „csak” a kövek, a falak, a berendezési tárgyak megmentését jelenti, hanem olyan erőket is újjáéleszt és munkába fog, amelyek a nemzetünk múltjából, értékeiből építkezve a jövőnk fejlődését, kiteljesedését teremtik meg.

Ezért a műemléki helyreállítás az értékek megmentésén és bemutatásán túl, a szó szerinti értelemben vett jövőfejlesztés is.

Ennek példája az Esterházy-kastélyfelújítás.
Az, ahogyan a Széchenyi örökség rangjához méltó helyreállítását az az Eszterháza Központ végzi, hogy szerteágazó kapcsolatrendszere és tevékenysége messze túlterjed a kulturális örökség gondozásán: idegenforgalmi, gazdaságélénkítő, területfejlesztési, oktatási, … és minden más területre kiható sugárzása magában hordozza a további regionális fejlesztések sikerének zálogát is. Méltón Széchenyi eszméihez.

 Tisztelt Ház!

Jövő héten, április 8-án, Széchenyi halála évfordulóján tartunk megemlékezést Nagycenken.
Ott, ahol Széchenyi teljes alakos szobra talapzatának felirata az ismert idézet szállóigévé vált változata:  „Magyarország nem volt, hanem lesz.”

Ez a Széchenyi által 1830-ben vizionált, jövőbeli „lesz” , amiben megfogalmazása szerint „hisz” is,  tulajdonképpen Széchenyinek a mának szóló parancsa, nekünk szóló felszólítás, a Széchenyitől kapott, teljesítendő feladat  a jelenre – a mi feladatunk, kötelességünk!

(Eredeti idézet: „Sokan azt gondolják: Magyarország - volt; én azt szeretem hinni: - lesz!” - (Hitel, 1830)

 Széchenyi hitt a magyar jövőben, azaz: hitt bennünk, legyünk hát méltók ehhez a bizalomhoz és úgy tegyük minden dolgunkat, Magyarország javára.
Széchenyivel szólva: „Tőlünk függ minden, csak akarjunk” - mondta Firtl Mátyás, aki ismételten arra kért minden frakciót, hogy támogassa egyhangúlag az országgyűlési határozatot.

 firtl.sopron.hu



2016. március 29. / Régió