Nyomtatás

REGIONET-aktív program

Partnerség a magyar-osztrák határtérség gazdaságáért

Manapság mást sem hallunk mint, hogy pénzügyi, gazdasági válság van. A válságból azonban mindig volt és van kiút. Az dönti el hosszabb távra a fejlődési pályát, hogy kinek, hogyan sikerül kiutat találnia. Albert Einstein egy mondatát idézve: „Nem lehet megoldani problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, mint amivel csináltuk őket.” A görög eredetű krízis szó jelentése: döntés. Minden válság döntésre kényszerít bennünket. Ez jelenti a kihívást.

A válságok kibillentenek bennünket az eddigi pályáról, új megoldásokat kell keresni. Van amit a világgazdaság alakulása oldhat meg, van amihez határozott kormányzati intézkedések kellenek, de vannak olyan ügyek amit itt helyben, települési, kistérségi, regionális szinten kell megoldanunk. A felelősség a miénk is, van amiben nekünk kell cselekedi. A mi leckénket helyettünk nem fogja megoldani senki. Úgy gondolom ilyen sorsfordító időszakban érdemes visszatekinteni történelmi távlatokba, érdemes a ma is hasznosítható tanulságokat levonni. A történelem ismétli magát és azt mutatja, hogy válság, krízis időszakában vannak akik tönkre mennek, de akik tudnak és mernek újítani, talpon tudnak maradni, sőt megerősödve kerülhetnek ki ebből a szituációból. Igaz ez az egyes vállalkozásokra, de a településekre, térségekre, régiókra is.

A REGIONET-aktiv program is egy lehetőséget kínál arra, hogy ott ahol kell bátran, határozottan merjünk és tudjunk változtatni. Egy átmeneti megtorpanás, erőgyűjtés után új lendületet tudunk adni szűkebb hazánk, Sopron-Fertőd Kistérség gazdasági fejlődésének. A projektet az Európai Unió támogatásával, továbbá osztrák és magyar kormányzati források segítségével valósítjuk meg. A programban 4 magyar és 10 osztrák határmenti kistérség vesz rész. Magyar oldalról Sopron-Fertőd Kistérség a maga 40 településével, a kapuvári, a csepregbüki és a kőszegi kistérség, míg Burgendlandból a felsőpulyai, a felsőőri, a nagymartoni járás (kistérség), Alsó-Ausztriából Bucklige Welt, Schneebergland, Semmering, Schwarzatal, Triestingtal, Wechselland alsó-ausztriai része, továbbá Wechselland Steiermark-i térsége.

A REGIONET-aktiv program térségét három tartomány- egy megye- és egy államhatár választja el, földrajzilag pedig a Hochwechsel hegység, a Bucklige Welt, a Kőszegi és a Soproni Hegység jelentenek természeti választóvonalat. Ezekben a térségekben kisebb városok, számos térségi központ és változatos nagyságú falvak találhatók, a térség tartós gazdasági fejlődése mindenekelőtt a határtérség gazdaságszerkezetére jellemző kis- és középvállalkozásokra alapozva történhet meg.

A projekt vezető partnere az alsó-ausztriai Industrieviertel Regionális Fejlesztési Szövetsége. Az ausztriai projektpartnerek között szerepel Burgenland és Kelet-Steiermark fejlesztési ügynöksége, Burgenland és Alsó-Ausztria Gazdasági Kamarája, Steiermark Tartományi Hivatala, és az osztrák Gazdasági és Munkaügyi Minisztérium. Magyar projektpartnernek Sopron-Fertőd, Kapuvár-Beled, Kőszeg, Csepreg- Bük kistérségek társulása, a Vas Megyei Kereskedelmi- és Iparkamara, a Kisalföld Vállalkozásfejlesztési Alapítvány és mint támogató a Magyar Köztársaság Kormánya. A 2012-ig tartó gazdaságélénkítő program fő célja a határmenti kistérségek erősítése, a magyar-osztrák határtérség gazdasági dinamikájának élénkítése, a kis- és középvállalkozói szektor fejlesztésének, együttműködésének segítése, hosszabb távon pedig egy határon átnyúló gazdasági térség kialakítása. Számos program fogja szolgálni e célok elérését, így üzleti kapcsolatok kiépítését szolgáló rendezvények, kiállítások és vásárok, képzési programok, szakképző intézményeknek gyakorlati programok, közös vállalkozói adatbázis és honlap, üzleti partnerkereső, tájékoztató rendezvények jogi, adózási, vállalkozási és támogatási témakörökben, a szomszédos térségek, illetve országok piaci lehetőségei témakörében szervezett információs workshopok, tanulmányutak, tapasztalatcserék szervezése, a térség gazdaságának népszerűsítése.

E programok és a vállalkozásokat bemutató kiadványok segíteni fogják a térség vállalkozásai közötti jobb együttműködést, a szomszédos országban történő piacra jutást. A közös fellépést követő szélesebb körű ismertségi fok jótékony hatással lesz az egész határtérség gazdaságának dinamizmusára.

A határon átívelő programok többsége teljesen ingyenes lesz a vállalkozók részére.

A többségében külföldi tulajdonú nagyobb vállalkozások maguk is könnyebben megtalálják az együttműködés, piacra jutás lehetőségét. Alapvető cél tehát a határtérség kis- és középvállalkozásainak megerősítése ami elengedhetetlen feltétel az itt élők, dolgozók életszínvonalának, életminőségének növeléséhez.

Bízunk benne, hogy együttesen, közösen fellépve erősebbek, hatékonyabbak leszünk. A magyar-osztrák határrégió egyfajta híd szerepet tölthet be Európa nyugati és középső része között. Sok kedvező adottsággal, az együttműködés történelmi hagyományaival rendelkezik és a pozitív gazdasági fejlődés számos jó példáját fogja felmutatni.

A REGIONET-aktív program térsége éppen az a hely, ahol Nyugat-Magyarország és Kelet-Ausztria közötti finom átmenet érzékelhető, ahol már ma is sokkal több az a történelmi, kulturális, természeti közös érték ami összeköt, mint azok a dolgok amik elválasztanak.

A programról egy vállalkozói est keretében adunk részletesebb tájékoztatást 2009. március 3-án 17 órától a Sopron Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamarában.
A REGIONET-aktív program nemzetközi nyitókonferenciájára pedig 2009. március 17-én 10 órától kerül sor Sopronban a Liszt Ferenc Konferenciaközpontban.

Természetesen valamennyi programon ingyenes a részvétel, azonban a részvételhez előzetes regisztrációt kérünk Sopron-Fertőd Kistérségi Társulás Irodájában (Telefon: 99/506-870, Telefax.: 99/506-871. E-mail: sopronikisterseg-4@kisterseg.sopron.hu).

Dr. Bihari István
Sopron-Fertőd Kistérség Társulásának irodavezetője,
a magyar-osztrák projektirányító csoport tagja



2009. február 25. / Általános információk