datum+nevnap
| | |


Belvárosi képek
 
phph4tZi2.jpg
Széchenyi tér részlet 2
 
Virtuális séta
 
foter09.jpg

 
Turisztikai Portál Önkormányzati Portál E-Ügyintézési Portál Kistérségi Portál
 

Takács Jenő zeneszerzőverseny

Burgenland tartománya méltó emléket állít Takács Jenő munkásságának azzal, hogy létrehozta a róla elnevezett zeneszerzőversenyt. A 2010-es naptári évben a díjat egy 8-10 perces, egy- vagy kéttételesszóló zongoraműért ítélik oda.

2010. július 29.  /  Régió


26 millió forintból újulhatott meg a Napraforgó Bölcsőde

 

Sopron a Családbarát Önkormányzat címhez méltó módon fontosnak tartja a családokkal való törődést, amit az önkormányzat fenntartásában működő bölcsődék és óvodák felújításai is bizonyítanak.

2010. július 27.  /  Közélet


Méltó módon a névadó örökségéhez

Flandorffer Ignácról, a szegények segítőjéről nevezték el a Kossuth utcán található szociális szolgáltató intézményt.

2010. július 25.  /  Közéleti események


Nagyköveti találkozó a kőkertben

Közel egy éve avatták fel Sopronban a Japán kőkertet, amely azóta a Barátság park egyik legkedveltebb látványossága lett. A közelgő évforduló remek alkalmat adott arra, hogy a soproniak többet megtudjanak a kőkertről. A programokon részt vett Japán magyarországi és ausztriai nagykövete is.

2010. július 24.  /  Közéleti események


Tűzgyújtási tilalom

Július 21-étől – átmeneti időre - tűzgyújtási tilalmat rendelt el a szakhatóság a Győr-Moson-Sopron megye területén lévő erdőkre, valamint az erdőterületek határától számított 200 m-en belüli területekre. Tilos a tűzgyújtás a kijelölt tűzrakó-helyeken is, valamint a közút- és vasút menti fásításokban, beleértve a parlag- és gazégetést is.

2010. július 22.  /  Közéleti események


Megbecsülést a börtönlelkészi szolgálatnak

Firtl Mátyás a Parlament nyári rendkívüli ülésszakának utolsó ülésén napirend előtti felszólalása „A börtönlelkészek megbecsülése az egész társadalom érdeke” címmel a börtönlelkészek státuszának mielőbbi rendezését sürgette, amire válaszában Szászfalvi László államtitkár tett ígéretet.

2010. július 22.  /  Közéleti események


Japán délután lesz a Páneurópa japán kőkertben

2010. július 24-én, szombaton japán délután lesz a Páneurópa japán kőkertben 15.30 órai kezdettel a kert egy éves születésnapjának alkalmából. Sok szeretettel várnak minden érdeklődőt a rendezvényen.

2010. július 22.  /  Közéleti események


Firtl Mátyás: az árvíz is megmutatta, hogy kell az M9 autópálya

– A májusi-júniusi árvíz is bizonyította, hogy meg kell építeni az M9-es autópályát – hangoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság szerdai ülésén Firtl Mátyás (KDNP), Sopron országgyűlési képviselője. Amikor megsüllyedt a víz által alámosott M1 autópálya, a forgalmat alacsonyabb rendű utakra kellett terelni, de azok egy része olyan rossz állapotban van, hogy nem bír ki ekkora terhelést – mondta.

 

2010. július 21.  /  Régió


Jubileumot ünnepelt a Napsugár Egyesület

Az összetartozás erejét sugárzó, egymásra figyelő és egymást segítő tagokból áll a Napsugár Nyugdíjas Egyesület, amely fennállása harmincadik évét ünnepelte.

2010. július 19.  /  Közéleti események


Testvérvárosi csoport érkezett Sopronba

Városunkba érkeztek a Bad Wimpfen Kultúregyesület tagjai, akik közül sokan soproni születésűek. A németországi testvérvárosunkkal élő, kétoldalú a kapcsolat, minden évben kölcsönösen utaznak csoportok mindkét településről. A csoport tagjaként érkezett Michael Töltl is, aki Sopron Pro Urbe díjasa.

2010. július 19.  /  Közéleti események


Az Illír Madonna és társai - Fejér Zoltán képmeditációi a fertőhomoki tájházban

Itt és most a „Fertő táj plain air guas-pasztelljei, figuratív mitologikus és valóságos jelenetekkel – valamint – a nád antropomorffiája” nevű korszak alkotásai sorakoznak - jellemezte a kiállítást a megnyitóbeszédet mondó Bősze Balázs költő.

2010. július 17.  /  Régió


Egy évszázad a gyógyulás szolgálatában

Pontosan 100 évvel ezelőtt 1910. július 15-én nyílt meg Sopronban az jelenlegi Arany Kígyó gyógyszertár elődjeként az Irgalmasság gyógyszertár a Magyar utcában. Ez a gyógyszertár mind a mai napig ugyanazon a helyen működik.

2010. július 15.  /  Közéleti események



 
Magyar Nemzet Online
 
Tiltják a youtube-ot - 2010-07-29 21:27 +0200

Ötmilliós bírságot kapott a bank - 2010-07-29 21:15 +0200

Kizárnák a pártból a renitens szocialista polgármestert - 2010-07-29 21:07 +0200

 
Népszabadság Online
 
Kamionnak ütközött egy vitorlázó gép Szegednél - Thu, 29 Jul 2010 20:58:00 +0200

Megvizsgálja a magyar médiacsomagot az EBESZ - Thu, 29 Jul 2010 20:25:27 +0200

250 kilométeres csúcs az M6-oson - Thu, 29 Jul 2010 18:56:10 +0200