Dr. Gimesi Szabolcs, Sopron Megyei Jogú Város polgármesterének beszéde

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Vendégeink, soproni polgárok!

Tisztelettel köszöntöm Önöket az 1989. évi történelmi jelentõségû soproni események évfordulója tiszteletére rendezett díszünnepségen. Engedjék meg, hogy az Önök nevében is nagy tisztelettel köszöntsem díszvendégeinket, egyben megemlékezõ szónokainkat:
KAIFU TOSHIKI urat, Japán volt miniszterelnökét,
õexcellenciája TANAKA YOSHIMOTO nagykövet urat,
HASSO BUCHRUCKER nagykövet urat,
DR. HANNES PORIAS nagykövet urat,
HABSBURG GYÖRGY utazó nagykövet urat,
DR. KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter urat,
SHINOBU ITOMI-KÓSA asszonyt a szervezõk képviseletében, és
DR. MAGAS LÁSZLÓ urat, az egykori szervezõk képviselõjét.
Köszöntöm azt a közel 500 fõs nemzetközi mûvész-, technikai- és szervezõgárdát, kórusokat, zenészeket, szólistákat, akik ma este fellépnek a 89-es események emlékének tiszteletére.
A 8 évvel ezelõtti eseményeket a világ sok táján világtörténelmi jelentõségû tettként emlegetik, s a jelentõségét tekintve igazuk is van. Azt hiszem, azoknak az embereknek, akiknek akkor dönteni kellett, azt tették, amit tenniük kellett.
Megtették az elsõ lépést az egységes Európa felé! Még szélesebbre nyitották Magyarország, Sopron kapuit, példát mutatva és felszólítva a világ népeit: minden "vasfüggöny" omoljon le a jó akaratú, jó szándékú emberek, népek elõtt!


PiknikEurópa Koncert 1997

Copyright © 1997., ISE, Sopron
Sopron Home