  |
Copyright © 1997.,
ISE, Sopron |
Nyolc esztendõvel ezelõtt, 1989 nyarán, Magyarországon érezhetõ volt a rendszerváltozás közelsége. A hatalmon lévõ Magyar Szocialista Munkáspárt - saját reformszárnyának nyomására - utat nyitott a többpártrendszernek, egymás után jöttek létre, alakultak negyven év után újjá a különbözõ politikai pártok. Nyilvánvaló volt, hogy a következõ év tavaszán sor kerül a demokratikus parlamenti választásokra. A korábbi évek gazdasági reformjainak talaján gyors ütemben épült ki a piacgazdaság. Magyarországot a szovjet befolyási övezet élenjáró reformországának tekintették. Állampolgárai a hasonló rendszerû szomszédos államok lakosaihoz képest lényegesen nagyobb szabadságot élveztek. A magyarok 1988. január elsejétõl minden korlátozás nélkül utazhattak külföldre. A magyar külpolitika a Varsói Szerzõdés más államaitól eltérõen egyre szorosabbra fûzte Magyarország politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatait a fejlett, demokratikus országokkal. 1988. szeptemberében Magyarország diplomáciai kapcsolatot létesített az Európai Közösségekkel, 1989. nyarán pedig különleges meghívotti státuszt kapott az Európa Tanácsban. Magyar kezdeményezésre 1989. tavaszán megkezdõdött és júliusra befejezõdött a magyar-osztrák határon húzódó mûszaki zár, a rosszemlékû "vasfüggöny" lebontása. 1989. nyarán szinte napról-napra nõtt azoknak az NDK állampolgároknak a száma, akik turistaként érkeztek Magyarországra, s nem akartak hazatérni, hanem a Német Szövetségi Köztársaságba kívántak távozni. A magyar kormány számára az elsõ pillanattól nyilvánvaló volt, hogy politikájával, a gyors ütemben demokratizálódó magyarországi viszonyokkal ellentétes lenne a menekültek visszakényszerítése a Honecker-rendszer fogságába. A Külügyminisztériumban lázas munka folyt. Más magyar hatóságokkal közösen kerestük a megoldást: melyik a legalkalmasabb pillanat és a legalkalmasabb eljárás több tízezer keletnémet menekült kiengedésére. Gondosan mérlegeltük a különbözõ lehetõségek kockázatait, folyamatosan kapcsolatot tartottunk Ausztria és a Német Szövetségi Köztársaság illetékeseivel. Gyakori volt az érintkezés a magyar vezetõk, Németh Miklós miniszterelnök, Horn Gyula külügyminiszter és német partnereik, Helmut Kohl kancellár, Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter között. Munkánkhoz erõt és bátorítást adott, hogy tudtuk: a rendszerváltoztatásra készülõ különbözõ politikai erõk, a még hatalmon lévõ állampárt reformerei és az új pártok politikusai egyaránt egyetértenek a határ megnyitásával. Tudtuk, hogy azt támogatja Magyarország lakossága és a demokratikus országok közössége, közvéleménye is. Ezt a széleskörû támogatást tette egyértelmûvé és kézzelfoghatóvá az, ami 1989. augusztus 19-én Sopron közelében történt. Az európai összefogás, az európai egység gondolatát megtestesítõ Páneurópai Unió rendezvénye, amelynek megszervezésében aktív szerepet vállaltak az akkor még ellenzékben lévõ új, demokratikus magyar pártok, s amelyet a kormányzat is egyetértéssel fogadott, lehetõséget adott több száz NDK állampolgárnak arra, hogy a vasfüggönytõl megszabadult magyar-osztrák határt átlépve Ausztriába, s onnan a Német Szövetségi Köztársaságba távozzon. Elismerés illeti a rendezvény kezdeményezõit, szervezõit és köszönet illeti a Határõrséget, az akkor ott szolgálatot teljesítõ határõröket, akiknek közremûködése biztosította, hogy a határátlépés incidensek nélkül történjen meg. Az esemény jelentõsége messze túlmutat a néhány száz NDK állampolgár kiszabadulásán. A Páneurópai Pikniket történtek a népek elfojthatatlan szabadságvágyát, Európa megosztottságának elutasítását, az európai egység iránti elkötelezettséget jelképezték. A Páneurópai Unió rendezvényén történek hazai és nemzetközi fogadtatása, kedvezõ visszahangja erkölcsi támogatást adott a határ megnyitására készülõ magyar kormánynak, amely augusztus utolsó napjaiban meghozta a döntést. 1989. szeptember 10-én éjfélkor megnyílt a magyar-osztrák határ. Néhány nap alatt több mint 60 ezer NDK állampolgár távozott Magyarországon keresztül Ausztriába, s onnan a Német Szövetségi Köztársaságba. A határnyitás halálos csapást mért a Honecker-rendszerre. Alig két hónap múlva leomlott az évtizedeken át Európa megosztottságát jelképezõ Berlini Fal, s rövidesen egyesült a két Németország. Ezzel elhárult a legfõbb akadály az egységes Európa megteremtése útjából. Nyolc esztendõ telt el a Páneurópai Piknik és az azt követõ hivatalos határnyitás óta. Közben sokat változott a világ, sokat változott Európa. Újabb fontos lépést jelent az egységes Európa megteremtésének útján, hogy immár megkezdõdött az euroatlanti szervezetek, a NATO és az Európai Unió bõvítése. Sokat változott Magyarország is. Lezajlott hazánkban a rendszerváltozás, megszilárdult a többpárti parlamentáris demokrácia. Érvényesülnek a jogállamiság normái, kiépültek a piacgazdasági viszonyok. A lakosság türelme, áldozatkészsége lehetõvé tette a gazdaság stabilitásának megteremtését. A Szovjetunió, a Varsói Szerzõdés, a KGST szorításából kiszabadulva Magyarország immár teljes lendülettel haladhatott elõre az euroatlanti integráció útján. Megtett utunk, hazai gazdasági, társadalmi eredményeink és az európai egység, a közép-európai stabilitás elõremozdításában játszott szerepünk elismerése, hogy Magyarország meghívást kapott a csatlakozási tárgyalások megkezdésére a NATO-val és jó esélyünk van arra, hogy az Európai Unióhoz is az elsõk között csatlakozhassunk. Az államalapítás ünnepének elõestéjén egyszerre tekintünk a múltba és a jövõbe. Emlékezünk államalapító királyunkra, Szent Istvánra, aki csaknem ezer évvel ezelõtt Európához kötötte a magyarság sorsát. Egyúttal készülnünk kell arra, hogy megragadjuk a most kínálkozó történelmi esélyt, hogy csatlakozni tudjunk a NATO-hoz, és az Európai Unióhoz. Ne feledjük: csak a fejlett demokráciák közösségének tagjaként teremthetünk biztonságos, modern, virágzó Magyarországot, csak így kerülhetünk ismét a nemzetközi fejlõdés fõ sodrába, élvonalába.
|
Copyright © 1997.,
ISE, Sopron |
