A piknik egyik szervezõjeként szólhatok Önökhöz. Természetesen mindig büszke voltam és elérzékenyültem, amikor neves hazai és külföldi személyiségek méltatták az akkor történtek jelentõségét.
Elszomorított viszont, hogy az utóbbi években megkopott és elferdült az emlékezet, sõt tavaly már-már kétpólusúvá vált az ünneplés.
Az esemény nagyszerûségébe vetett hitemet egy távoli földrész fiai adták vissza. Ez év áprilisában Japánból a béke szimbólumát jelképezõ cseresznyefákat kaptunk és ültettünk a piknik színhelyére. Japán barátaink az esemény világtörténelmi jelentõségét méltatva elmondták, hogy hazájukban milyen sokan tudják, mi is történt itt 1989. augusztus 19-én. Nézzük valójában az akkor történteket!
1989 a csodák esztendeje volt, olyan élmények részese lehettünk, ami talán csak a forradalmak ifjúságának adatott meg.
Az ellenzéki erõk akkor még össze tudtak fogni és nagy dolgokat tudtak véghezvinni. ågy volt ez Sopronban is. Több ezer résztvevõje volt feledhetetlen március 15-i rendezvényünknek és az 56-os mosonmagyaróvári perben kivégzett mártírok újratemetésének. Ezek után egy nagy, országhatáron is túlnyúló rendezvényt akartunk tartani augusztus 20-a tiszteletére. Szándékunk találkozott a debreceni MDF ötletével.
Tartsunk egy pikniket, egy páneurópai pikniket a lebontandó vasfüggöny helyén, sõt mi magunk is vegyünk részt a bontásban. Így lett a jelmondat: "Bontsd és vidd!".
Pozsgay Imre akkori államminiszter, mint a rendezvény egyik fõvédnöke, így ír a résztvevõkhöz: "Páneurópai Piknik a vasfüggöny helyén?! És igazuk van! Ez a határok igazi rendeltetése. Vidám találkozó a különbözõ nemzetek fiai között, akiket összeköt egymás megismerésének igénye, az európaiság közössége, a demokrácia és a szabadság igenlése."
Az esemény másik ötlete abból a soproni petícióból származik, amit februárban írtunk Horváth István akkori belügyminiszternek. "Nyissunk kaput azokon a határátkelõkön, ahol egykor virágzó kapcsolat volt a két ország polgárai között." Az ünnepélyes kapunyitást három órára terveztük, de ekkor már az idõközben ideérkezõ keletnémetek áttörve a kaput, maguk irányították a sorsukat. Valamennyiünket meghatott az az érzelmi kitörés, amit a helyszínen átéltünk. Így voltak ezzel szerencsére a határõrök is, akik EMBEREK voltak, csupa nagybetûvel. Például az a névtelen kiskatona, aki az Ausztriába sodródott anya után vitte a magyar földön elejtett gyermekét. Este egy hatalmas vihar vetett véget az exodusnak. Másnap elhagyott autók, motorok százai jelezték az elõzõ napi "csata" színhelyét.
Ekkor a hivatalos politika még nem tudott mit kezdeni az eseménnyel. Lezárta a határokat, Sopron környékérõl kitoloncolta a németeket, az utakra munkásõröket állított. Balfon és Kópházán lövöldözések voltak, sõt halálos lövés is eldördült.
A történelem kerekét azonban már nem lehetett visszafelé forgatni. Ismét megteltek a nagykövetségek és a menekülttáborok. Szerencsére, végre a kormányzat is jól döntött, és szeptember 10-én Európát választotta.
A változások futótüze november 10-én ledöntötte a berlini falat, 17-én gyõzött Prágában a bársonyos forradalom, december 22-én megdõlt a román diktatúra, és a szovjet rendszer sem sokáig tartotta magát.
Mindez fényesen igazolta a Páneurópai Piknik felhívásában leírt célt:
Demonstrálni a kisemberek sok évszázados álmát, a békés, szabad Európát!

Copyright © 1997., ISE, Sopron

~sztoth