  |
 |
ÉVFORDULÓJÁN
Sir Winston Churchill, a brit miniszterelnök az angliai légicsatára utalva mondotta azt, hogy soha nem volt még olyan a tönénelemben, amikor ilyen kevés embernek ilyen sok ember tarozik hálával és köszönettel. Gondolt õ akkor az angliai légicsata pilótáira, arra a néhány száz, talán néhány ezer brit és nemcsak brit, például lengyel pilótára, akik ezt a légicsatát Anglia számára és a szabadság számára, a szabad világ számára megnyerték. Az igazság persze az, hogy a tönénelemben már korábban is voltak és azóta is voltak olyan események, amelyek nyomán nagyon-nagyon sokan tanoznak hálával nagyon kevés embernek.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc megüzente a világnak, hogy a szovjet birodalomnak, a szovjet rendszernek, a kommunizmusnak vége lesz. Még akkor is, ha ezt az üzenetet akkor nem értette mindenki és mi sem tudtuk ezt teljes bizonyossággal. Azt, hogy ez mikor következik be, hogyan következik be, milyen körülmények között következik be, a késõbbi események döntötték el. Ma már történelem, hogy valójában mi volt vagy melyek voltak a rendszerváltozás meghatározó eseményei. Különbözõ megközelítések vannak. Vannak akik azt mondják -nem alaptalanul-, hogy a rendszerváltozás tényleges folyamata akkor kezdõdött, amikor Rómában a bíborosok egy lengyel bíborost választottak pápává. Van aki azt mondja, hogy a Gdansk-i hajógyár eseményei voltak meghatározóak. Van aki azt mondja, hogy döntõ volt Gorbacsov hatalomra kerülése, átgondolatlan rögtönzései, kapkodásai, amelyek mögött talán felsejlett az a felismerése, hogy a dolgok lényegének meg kell változnia. Van aki azt mondja, hogy a közép-európai értelmiség eszmélése, gondolatai jelentették a meghatározó tényezõt. Van aki azt mondja, hogy a birodalom népeinek a szabadságvágya, a nemzeti öntudat megjelenése volt a legfontosabb tényezõ. Van aki azt mondja, hogy a szólásszabadság megjelenése volt a legfontosabb, amelynek talán elsõ, legtisztább megjelenése Orbán Viktor 1989 június 16-án tartott beszéde volt.
De bizonyos és vitathatatlan, hogy az 1989. augusztus 19-i események - itt a közelben -, meghatározó szerepet játszottak a rendszerváltozásban.
Gondoljunk egy pillanatra vissza 1989 nyarára. A világ még nem tudta, talán még a magyar közvélemény jelentõs része sem tudta biztosan, hogy bizony a rendszer megváltozik, sõt jelentõs részben már meg is változott. Elhangzott az a bizonyos június 16-i beszéd, pótválasztások zajlottak az országban és mind a négy esetben a Magyar Demokrata Fórum jelöltje nyert nagy többséggel.
Folytak a háromoldalú tárgyalások, látszott, hogy lebomlóban van, lebomlóban lesz a pártállam egész rendszere. És ami talán a legfontosabb, megjelentek a szabadságjogok, nem papíron, nem az Alkotmányban - hiszen ott korábban is szerepeltek és senki nem vette õket komolyan -, hanem a valóságban. Ténylegesen megjelent a szólásszabadság, megjelent a sajtószabadság, megjelent a gyülekezési szabadság, megjelent az egyesülési szabadság és az emberek egyre szélesebb köre kezdett ráeszmélni arra, hogy õ valójában szabad ember, cselekvõképes ember. Kezdte visszanyerni a szó az erejét és az igazságát. A tartásunk, mintha egy kicsit erõsebb lett volna, s elkezdtünk egymás szemébe nézni.
Hát ezt érezték meg külföldön is, ezt érezték meg biztos, hogy nem ilyen tudatosan, de ösztönösen az akkor kelet-németnek nevezett polgárok. Ezért jöttek ide és ezért próbáltak átmenni a szabadságba. És ez sikerült néhányuknak. Azért sikerült, mert volt itt Magyarországon néhány bátor ember, néhány lelkes ember, néhány tiszta szándékkal, elhivatottsággal cselekvõ ember, akik nem voltak sokan, de azon a napon több tucat, majd több száz, majd több ezer, majd több millió ember életét befolyásolták. Ez volt a Páneurópai Piknik, ami valójában egy nagy ellentmondást oldjon fel. Ez az ellentmondás abban állott, hogy meg volt már az új tartalom, de a forma még a régi volt Állott a pártállam, állott annak minden intézménye, ideértve a munkásõrséget is, léteztek nemzetközi szerzõdéseink, abból fakadó kötelezettségeink. Külsõ szemlélõ számára tehát alig változott valami, de mi tudtuk és fõleg a szervezõk tudták, hogy a lényeg már változóban van és ebbõl az ellentétbõl, ebbõl a konfliktusból kiutat kell találni. Elõre kell menni és ezt a kiutat mutatta meg a Páneurópai Piknik. És a megmutatott utat követte az akkori politikai vezetés józanul, ésszerûen és bizonyos bátorsággal. Ezt is meg kell mondani, de azt is meg kell mondani, hogy a kezdeményezés azoké volt, akik ezt megszervezték és még valakiké. Azoké, akik meghaltak az 1956-os forradalomban és szabadságharcban, akik ébren tartották a nemzeti öntudat és a szabadság lángját és akik elindították a rendszerváltozás folyamatát.Hát ennyit a történelemrõl, de valójában nem errõl kellene most már beszélnünk. Arról kellene beszélnünk, hogy mit jelent ez most, mit jelent ez a jövõre nézve. Kilenc év eltelt. A német egység néhány hónappal a most ünnepelt események után megvalósult. Figyelemre méltó volt, hogy a nemzetállam gondolata nagyon jól mûködött. Automatikusan, szinte természetesen a német egység létrejön, mert mindenki tudta azt, hogy a német nemzet egy nemzet, egy államot akar és egy államot teremtett. Ugyanez egyáltalában nem tûnt ilyen természetesnek az európai egység dolgában. Mi ugyan az elsõ pillanattól kezdve mondtuk, az 1990-ben megalakult kormány az elsõ pillanatban mondta, hogy teljes jogú tagja kíván tenni az akkori Európai Közösségnek, de a válasz nem volt ennyire egyértelmû. Tudjuk jól, hogy kis tétovázás fogadta ezt az igényünket - de késõbb megszületett a stratégiai döntés, befogad minket az Európai Közösség majd Európai Unió. Tudjuk, hogy ez nem könnyû folyamat, nagyon sok buktatót rejt magában és az európai egység gondolata még nem annyira érett, még nincs annyira benne a valóságban, még nincs annyira benne mindenki fejében, az államférfiak fejében, a közvélemény fejében, mint a nemzetállam eszménye.Ezért hiszem azt, hogy a Páneurópai Piknik üzenete és jelképe nemcsak a rendszerváltozásnak, nemcsak eredete a német egység megteremtésének, hanem a Páneurópai Piknik üzenete és jelképe az egységes Európa megteremtésének is. Tudjuk, hogy helyünk van ennél az asztalnál, nem vagyunk türelmetlenek és tudjuk azt, hogy nekünk is nagyon sok feltételt kell teljesítenünk, de abban biztosak vagyunk, helyünk van az egységes Európában. És ezt ugyanolyan tiszta akarattal, elszánással, elhivatottsággal képviseljük, mint azok, akik annakidején ezt a pikniket megszervezték, azok a kevesek, akiknek a cselekvése, a bátorsága késõbb ezrek, tízezrek, milliók, tízmilliók életére hatott ki. Ez tehát számomra a különleges üzenete a Páneurópai Pikniknek, ezért ünnepeljük mi ezt minden évben, ezért hisszük azt, hogy e nap bevonul a nemzeti és európai történelembeKöszönöm, hogy meghallgattak!
1998. augusztus 19.
Fertõrákos /Barlangszínház/
|
|