Részlet Konrád György: Az újjászületés melankóliája címû,
Budapesten, a Pátria Könyvek által 1991-ben kiadott könyvének Véletlen bolyongás (1989) c. esszéjébõl

Már szegény vasfüggöny is hogy kilyukadt! Ott voltam Sopronban augusztus 19-én, amikor a keletnémetek pezsgõvel és a magyar zászlóval kitódultak azon az elkorhadt, parasztudvarba illõ kerítéskapun, félresodorva a határõröket, akik hivatalból vállat vontak. Gyerekek másztak fel az õrtornyokba, idõs urak húztak elõ a táskájukból drótvábó ollót, kivágtak egy-egy darabot a vasfüggönybõl. Állítólag Amerikában dollárért árulják darabkáit. Kapok belõle: néhány szál szúrós szögesdrót, mintha virág lenne. Próbálom a hotelszobában felejteni, utánam hozzák. Páneurópai piknik, áradtak be az osztrákok, népviselet és lovaglóöltöny, birkapörkölt és marhagulyás, borkimérések. Magyar Demokrata sátor, Szabad Demokrata sátor. Az emelvényen beszédek, kiáltványok mindenféle nyelven, tolmácsolási nehézségek. Walburga Habsburg az édesapja demokratikus üdvözletét hozta, egy Liechtenstein herceg is felülmúlhatatlanul demokratikus. Ez hogy lesz? Az hogy legyen? - kérdik bizonytalankodó, aggodalmas emberek a bõséges fogyasztás mezején, az italsátrak között. Körbe-körbe dobognak az úrlovasok. És most már egy hónappal késõbb ez a ki-be járás is milyen normális lett, törvény szavatolja hamarosan. Ma éjjel is ezer keletnémet polgár ment át a határon az útlevelét felmutatva. Csavargattam hajnalban a rádiót, több állomáson különbözõ nyelveken ez volt a vezetõ hír. Egy német politikus béke Nobel-díjra ajánlja a magyar népet. Nem vagyunk hozzászokra az érzelmes dicséretekhez, utoljára ötvenhatban kaptunk ilyeneket.