Tisztelt gyászoló egybegyûltek, barátaim, honfitársaim!

Nehéz, kegyetlenül nehéz Tihanyi Árpád búcsúlevele után megszólalni. Nehéz, mert e szavakat hallgatva torkunkat összeszorítja a fájdalom, a tehetetlen düh, a kétségbeesés: miért kellett ilyen tisztaszívû, jóérzésû, nemzetükért tenni akaró embereknek ártatlanul meghalniok? Miért kellett meghalnia Czifrik Lajosnak? Földes Gábornak? Gulyás Lajosnak? Tihanyi Árpádnak? Kiss Antalnak? Miért kellett meghalnia Szigethy Attilának? Miért Török Istvánnak? Weintrager Lászlónak? És Zsigmond Imrének? A fûtõnek, a lelkésznek, a rendezõnek, a politikusnak? Az 1956-os forradalom harcosainak? Nagy Imrének és társainak? Miért? Miért oly törvényszerû honunkban évszázadok óta a jobbító szándákúak, a forradalmárok elûzetése, vesszõfutása, mártírhalála? Miért, hogy éppen a történelmünk legfényesebb lapjait író hõseink hajlíthatatlan gerincét roppantotta ketté a mindenkori - legtöbbször idegen zsoldban álló - hóhér?, - ahogy történet ez - csak a legutóbbi másfél századot tekintve - 1848-tól 1956-ig minden dicsõ, csillagfényes történelmi pillanat után. Miért? De kérdezhetném úgy is: miért nem engedték külsõ s belsõ bitangok, hogy sokat szenvedett nemzetünk saját kezébe vegye sorsát, s méltósággal elfoglalhassa azt a helyet az európai nemzetek sorában, mely oly tragikus történelme jussán vitathatatlanul megilleti? A kérdésekre, a miértekre nem kaphatunk érvényes választ másoktól. Csak a saját lelkiismeretünktõl. Itt, az 1956-os forradalom és szabadságharc résztvevõinek, mártírjainak vérükkel és hamvaikkal szentelt nyughelyénél csak egy dolgunk lehet: az emlékezés, a kegyelet. Nem dolgunk az ítélkezés. A vérbírók, a hóhérok, fölbujtóik, és a csahos nyelvvel vért lihegõk fölött már ítélkezett a Történelem, talán saját lelkiismeretük is, s ítélni fog egy mindannyiunknál hatalmasabb Úr, kinek valamennyien csak halandó szolgái vagyunk. Az Õ Szent Nevében kérem hát a bocsánatot a bûnösöknek. Hiszen megbocsájtanunk nemcsak szabad, kell is. De felejtenünk soha!!! Nem feledhetjük az itt nyugvó mártírok és többszáz társuk életének és halálának példáját. Nem feledhetjük, hogy mezõbe, gazba eldugott jelöletlen nyughelyeik fölött egy olyan hatalom csontmolnárai bokáztak, akik azt állították, hogy rendszerükben a legfõbb érték az ember. Nem feledhetjük, hogy olyan évezredes emberi, isteni parancsolatot szegtek meg, kicsinyes érdekektõl, hatalomvágytól, önös politikai céloktól vezerélve, amit már a régi görögök is kiérlelt bölcsességgel vallottak: "A holtakat el kell temetni!" Meglehet, a hóhérok nem olvasták Szophoklész Antigonéját, saját világnézetük imamalmait õrölve erre nem jutott idejük. Nem ismerték talán a keresztyénség alaptanításait sem. Nem olvasták Máté envagéliumát, mely így ír: "A hegyre épült várost nem lehet elrejteni." Nem lehet elrejteni a föld mélyének fájdalmas titkait sem, takarják mégoly vastag halmai is a hazugságnak. A hazugságokat elhordja a történelem szele, a temetetlen holtakat kiveti a föld, s velük elõbukkan az igazság. A holtak példája hegyként magasodik fölénk, hamvaikat megõrzi a gyász, a kegyelet, emléküket a szívünk. Nem tudták a hõsöket árokpartra lökõ szerencsétlenek, hogy a világtörténelem legnagyobb "koncepciós pere" áldozatának, a Názáreti Jézus Krisztusnak holttestét is kiadták hozzátartozóinak, hogy méltó módon eltemethessék. "Et resurrexit tertia die - S föltámadott a harmadik napon." A mi nemzeti föltámadásunk harmadnapja több mint 30 éve esedékes. De talán most végre eljött az ideje. Eljött az ideje az összefogásnak, a megbékélésnek. Eljött ez ideje, hogy szavunkat, fejünket felemelve, kiegyenesedve szembenézzünk múltunkkal, mert csak így, megtisztulva tekinthetünk jövõnk, közös sorsunk elébe is. Szomorú, hogy egy korszak lezárását, és egy új korszak nyitányát gyász, temetés jelzi. Tegyünk eleget ennek a fájdalmas kötelezettségnek azzal a töretlen hittel, mely az itt nyugvókat eltöltötte utolsó perceikben is: sírjaikból kihajthatnak a jövendõ virágai, példájukból sarjadhat szebb jövõbe vetett hitünk: a REMÉNY. Búcsúzzunk ezzel a hittel, e gondolatokkal a mártíroktól. Tõlük, kik életük és haláluk példájával erõt adhatnak mindannyiunknak. Erõt és hitet, hogy mégis érdemes...
Búcsúzunk CZIFRIK LAJOSTÓL, született Mosonmagyaróváron 1914-ben, kivégezték Gyõrben 1958. jan. 15-én.
Búcsúzunk FÖLDES GÁBORTÓL, született 1923-ban Budapesten, kivégezték Gyõrben 1958. jan. 15-én.
Búcsúzunk GULYÁS LAJOSTÓL, született 1918-ban, Kisújfalun, kivégezték Gyõrben, 1957. dec. 31-én.
Búcsúzunk KISS ANTALTÓL, született 1933-ban Diószegen, kivégezték Gyõrben, 1957. dec. 31-én.
Búcsúzunk SZIGETHY ATTILÁTÓL, született 1912-ben Kapuváron, megölték Gyõrben 1957. aug. 12-én.
Búcsúzunk TIHANYI ÁRPÁDTÓL, született 1916-ban Gyõrben, kivégezték Gyõrben 1957. dec. 31-én.
Búcsúzunk TÖRÖK ISTVÁNTÓL, született 1930-ban Sárváron, kivégezték Gyõrben 1958. dec. 2-án.
Búcsúzunk WEINTRAGER LÁSZLÓTÓL, született 1928-ban Mosonmagyaróváron, kivégezték Gyõrben, 1958. jan. 16-án.
Búcsúzunk ZSIGMONDT IMRÉTÕL, született 1924-ben Doborgazszigeten, kivégezték Gyõrben, 1957. dec. 31-én.
Emléketek eddig csak szívünk titkos zugaiban élhetett. Lehet, hogy szeretteitek méltó végsõ nyughelyre temettetik hamvaitokat. Legyen mégis ez a hely mostantól örökre kegyhely, az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékhelye, ahol jeles ünnepeinkben megemlékezhetünk Rólatok és társaitokról, s ahol gyásznapokon kegyeletünket leróhatjuk. Mostantól hazugságok nélkül, nyíltan kell szembenéznünk a múlttal, meg kell tanulnunk megbékélten együtt élni halottaink emlékével, s a halálukban vétkesekkel. Csak így lehet reményünk egy szebb jövõre, arra, hogy fejünket felemelhessük. Elõbb azonban végezze el ki-ki azt a fõhajtást, térdhajtást, mely holtaink emlékének kijár. Ma, és a holnapi nemzeti gyásznapon is ennek a fõhajtásnak van itt az ideje. Kosztolányi Dezsõ szép szavaival: "Kicsit lehajtani a fejet. De a szívet, azt föl, föl, barátaim." Utolsó szavaimat hadd kölcsönözzem Tõletek, itt nyugvóktól. Ti is, mint oly sokan sorstársaitok közül, a halál árnyékában is ezt kiáltottátok. Kiáltástok üzenet; jusson el 30 év távolából hozzánk: "ÉLJEN A SZABAD, FÜGGETLEN, DEMOKRATIKUS MAGYARORSZÁG!" Nyugodjatok békében.

Copyright © 1997., ISE, Sopron

~sztoth