A Széchenyi Vágtát július 23-án rendezik meg az Anger-réten.
A héten tartották az idei Széchenyi Vágta első szervezői megbeszélését a Pro Kultúra Sopron munkatársai valamint az előfutam szakmai felügyeletét ellátó Tóth Szilárd részvételével. Ebben az évben a régióban különösen fontosnak számít majd a rendezvény, hisz a korábbi évekkel ellentétben, Nyugat - Dunántúlon egyedül a soproni forduló kerül megrendezésre. Hozzánk legközelebb csak a Bakonyi Vágtát szervezték meg a Nemzeti Vágta hivatalos előfutamként.
A versenyen idén is az előfutamok legjobbjai kerülnek majd a döntőbe, melynek győztese jut tovább a budapesti Nemzeti Vágtára. Emellett ismét megrendezésre kerül a 10 és 16 év közötti korosztálynak szóló Kishuszár Vágta is. A nevezés módjáról bővebb információ június elején várható.
A Széchenyi Vágta 2012-ben költözött Nagycenkről Sopronba. Hosszú időbe telt, mire a szervezők megtalálták az alkalmas helyszínt. A város 2014-ben alakított ki egy minden igényt kielégítő versenypályát az Anger-réti sporttelep mellett. A soproni előfutam a magyar lovaskultúráért is sokat tevő, „legnagyobb magyarról”, Széchenyi Istvánról kapta nevét.
prokultura.hu-sopron.hu