datum+nevnap
| | |


Belvárosi képek
 
 
Turisztikai Portál Önkormányzati Portál E-Ügyintézési Portál Társulás

továbbküldés e-mailben | nyomtatás

Wosinski tábor gyerekeknek

Ebben az évben a 6-14 év közötti korosztálynak rendezik meg a hagyományos képzőművészeti tábort Balfon.



A színek világában kalandozhatnak az idei Wosinski képzőművészeti tábor résztvevői, melyre ezúttal a 6 és 14 év közötti gyerekek jelentkezését várják a szervezők. A nyári szünet utolsó hetében, augusztus 22-26-ig tart a tábor, ahol különböző technikákkal, például akvarellel vagy diópáccal is alkothatnak a résztvevők. A foglalkozásokat a Süsü-illusztrációiról ismert László Maya grafikusművész és Rozmán Zoltán festőművész vezeti. A tábor helyszínéül javarészt a balfi József Attila Művelődési Ház szolgál, de a természetben is alkothatnak majd a gyerekek.

Idén a tábor ideje alatt egy napot kirándulással töltünk majd, hogy a gyerekek a szabadban való festés során testközelből ismerkedjenek meg a természet színeivel. A délután folyamán, a sétán összegyűjtött terményekből képeket és különböző ajándékokat készítünk, amit a gyerekek haza is vihetnek. Bízunk benne, hogy a változatos programokkal meghozzuk a résztvevők alkotókedvét. – nyilatkozták a táborvezetők.

A táborban készült alkotásokból augusztus 26-án kiállítás is nyílik a balfi József Attila Művelődési Házban. A jelentkezéseket augusztus 15-ig várják a szervezők a +36 20 451 84 18-as telefonszámon.

 

 

_Wosinski tábor_plakát.JPG

 

prokultura.hu-sopron.hu

2016. július 14. / Kultúra