Mit őriz még a holnap?

Pilinszky János keresztény ihletésű költészete kivételes helyet foglal el a II. világháború utáni magyar irodalomban: öntörvényű, szigorúan zárt költői világot teremtett. „Költő vagyok és katolikus”- vallja önmagáról.

Az idén kilencvenöt éve született és harmincöt éve elhunyt költőre emlékezünk április 11-én, hétfőn 20 órakor a NymE GYIK Rendezvényházban.

Interjú az est előadóival készült: Orbán Júliával és Bende Attilával.

(I.N.) Mi az, ami miatt ilyen elementáris erővel képes hatni Rátok Pilinszky János költészete?

(Bende Attila) Pilinszky János azt tette hozzá a magyar irodalomhoz, amit csak nagyon kevesen tudtak megfogalmazni. Költészetében a melankolikus fájdalomnak, részvétnek, az elmúlásnak van egyfajta varázsa, és ahogy Ő fogalmazott azokról az írókról, költőkről, akiket nagyon szeretett. Megmutatta, hogy „az elmúlás fekete csillagának fénye is képes melegíteni”.

(Orbán Júlia) Míg más költőknél (Pl. Arany János) a magyar nyelv gazdagságát csodáljuk, addig Pilinszkynél a kevés szónak van lenyűgöző ereje. Olyan emberi mélységeket villant fel, hogy sokszor beleszédülünk. A pár szavas epigrammákba (Pl. Infinitívusz) olyankor egész regényeket, teljességében megragadott költői világot képes beemelni. E költői pálya szépségét még az adja, hogy mélységes humanizmus járja át. Zaklatott világunkban szükség van arra, hogy odahajoljunk Pilinszky költészete fölé a vigaszért, a bátorításért, a reményért.

(I.N.) Nehéz feladatnak tűnik, Ti mégis belevágtatok az emlékest összeállításába. Hogyan fogalmazódott meg bennetek ez a gondolat?

(Orbán Júlia) A költészet rajongóinak előbb-utóbb lesz egy „Pilinszky-korszaka”. Ez függ az ember személyiségétől, az életét befolyásoló külső és belső élményektől. Nekem is volt ilyen. Aztán két évvel ezelőtt megláttam Attila fotóját, ahol egy padon ülve Pilinszky-kötetet olvasott. Erre nagyon rácsodálkoztam. Ezt követően sok közös munkánk volt az egyetemi programok szervezése során. Az emlékest ötlete karácsonykor fogalmazódott meg bennünk.

(Bende Attila) Egyik kortárs költőnk írta a következőt: „ A vers éteri magány, amit mégis meg lehet osztani.” Eddig mindkettőnkben éteri tisztasággal élt egy Pilinszky-kép, mert szükségünk volt a költészetére a mindennapjainkban is. Most elérkezett az idő, hogy ezeknek a verseknek van már szüksége ránk, hogy megszólalhassanak, és a közönséggel megosszuk. Mindketten „jutalomjátéknak” tekintjük az előadást. Olyan ünnepi élményt jelent, amit csak a közönséggel együtt élhetünk meg.

(I.N.) Milyen céllal született meg az előadás?

(Orbán Júlia) A legfontosabb talán az volt, hogy egyik legkedvesebb költőnknek „katedrálist” állítsunk. De ez a műsor rólunk is szól. A vers eszköz önmagunk kifejezésére. Elmondhatóvá teszi mindazt, ami a lelkünk mélyén van, s aminek kimondására nem mindenkinek adattak szavak. Úgy kell közvetítenünk a szöveget, hogy a közönség élményhez jusson, és a költői szándék eggyé váljon a mi előadói szándékunkkal.

(Bende Attila) Magunkból, az érzéseinkből, élményeinkből építjük fel az estet egy lélekben megnyíló ösvényen keresztül, mely a hallgatósághoz vezet. Szeretnénk elmondani ezen az esten az általunk megélt történéseket, érzéseket Pilinszky János válogatott költeményein keresztül.

(I.N.) Ez azt jelenti, hogy fájdalmasan szép estére kell készülnünk?

(Bende Attila) Igen. Az előadóestünkkel a lelkeket szeretnénk megérinteni, ami a mai világunkban talán a legnehezebb feladat. Egy lélektől lélekig hatoló előadást szeretnénk létrehozni. És az előadás során azokat a fájó érzelmi vonulatokat akarjuk megszólaltatni, amik általános érvényűek, s így mindenkire hatnak.

(Orbán Júlia) A műsorban egyenlő hangsúlyt kapnak a zenei betétek, a felvillanó képek és a versek. A szoros kapcsolatot – e három művészi megfogalmazásban – az érzelmi töltet egymást erősítő összefüggései, hatásai adják. Az előadás során vetített fotók és a zenei anyag összhangja önmagában is értelmezhető egészet alkotna. De a versekkel együtt olyan harmonikus egészet, egységet képez, ami egyértelművé teszi a mondanivalót azok számára is, akik kevésbé ismerik Pilinszky János munkásságát. A zenéket Attila választotta finom érzékenységgel, a fotókat közösen találtuk meg több ezer képből válogatva.

(I.N.) Talán nem is a verstanulás a legnehezebb szakasza a közös munkátoknak?

(Bende Attila) Az nem lehet kérdés, hogy ismerjük-e a szöveget? Hanem az, hogy hozzá tudjuk-e adni azt a többletet, ami mi magunk vagyunk, és ahogy csak mi tudjuk megszólaltatni ezeket a verseket. Ennek a személyes értelmezésnek a legegyértelműbb megnyilatkozása a fotók és a zenék megválasztása, hiszen ez rámutat az előadás – a mi értelmezésünk - súlypontjaira. Pl. Az Utószó vagy a Terek c. verseknél.

(Orbán Júlia) Kosztolányi írta, hogy csakis az értheti meg a költőket, aki szerelmes a szavakba. Mi soronként ízlelgetjük a próbán a szavakat és a hangsúlyokat. Egy adott versnek több értelmezési lehetősége is van. Tudjuk, hogy úgy kell mondanunk a verset, mintha „itt és most” születne meg.

(I.N.) Az előadás időtartama egy óra. Nem tűnik túl hosszú időnek az életmű nagyságához képet. Nem okozott fejtörést, hogy a rengeteg versből mi kerüljön be a műsorba és mi maradjon ki?

(Orbán Júlia) Számunkra is meglepő volt, hogy már az első találkozáson sikerült a teljes anyagot összeállítani, és az általunk elképzeld logikai fonalra felfűzni a verseket.

(Bende Attila) A zenei részleteknél egyértelmű volt, hogy Bachtól, Vivalditól, Hans Zimmertől vagy éppen Philip Gasstól válogattunk. Évszázadokat átívelő zenei anyag került így egy műsorba, és ez nemcsak megfér egymás mellett, hanem hangulatában erősíti is egymást.

(I.N.) A kérdések alatt sokszor kacsintottatok össze, mosolyogtatok egymásra. Legtöbbször ugyanúgy kezditek a mondatot. Szemmel láthatóan lelkileg közel álltok egymáshoz. Hogy telnek a próbák?

(Orbán Júlia) Sokat beszélgetünk, vitatkozunk, segítjük a másik munkáját, és közben nagyon kritikusak vagyunk egymással és magunkkal szemben is. Egy-egy vers elmondása közben többször „meghalunk” vagy megkönnyezzük a másik előadását. Gondolok itt a műsor két nagy versére: a Miféle földalatti harcra és az Apokrifra. Utána azonban mosolyogva folytatjuk tovább.

(Bende Attila) Rengeteg erőt és inspirációt adnak ezek a próbák. Ha nem lennénk azonos érzelmi síkon, talán nem is tudnánk megcsinálni.

(I.N.) Mi a műsorotok üzenete?

(Orbán Júlia) Pilinszky fogalmazza meg az előadás végén: „Minden látszat ellenére és minden önzőségünk és rohadtságunk ellenére menthetetlenül EGYEK vagyunk…a nagy drámák mélyén dübörögve vagy csendben ott gurul, mint egy vasgolyó, az: hogy EGYEK vagyunk.”

(Bende Attila) A versmondói és költői válasz erre: a mindennapi élet eseményeinek és a világ képtelenségeinek a vállalása. Ahogy Simone Weil írja: Hűség a labirintushoz, vagyis az élet sötét szakaszait is fel kell vállalnunk, még akkor is, ha nem tudjuk pontosan, hova vezet, tehát az életet olyannak fogadjuk el, amilyen. És magunknak is felelősséget kell éreznünk mindazért, ami megtörtént.

(I.N.) Lesz-e folytatás?

(Orbán Júlia) Már számos megkeresés érkezett, de nekünk elsősorban az ősbemutatóra kell koncentrálnunk. Jelenleg minden szabadidőnket ez tölti ki.

(Bende Attila) Ha április 11-én a Pilinszky által megfogalmazott költői üzenet találkozik a közönséggel, és ha mi is a költőhöz méltó módon tudunk megnyilatkozni, akkor minden bizonnyal lesz folytatás.