datum+nevnap
| | |


Belvárosi képek
 
 
Turisztikai Portál Önkormányzati Portál E-Ügyintézési Portál Társulás

továbbküldés e-mailben | nyomtatás

Világsztár gordonkaművész a Barlangszínházban

Perényi Miklós lesz a szólistája a hangversenynek, melyet a Páneurópai Piknik évfordulójára rendeznek meg.



A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar gordonkaművészt már gyerekként is hallhatta a soproni közönség. Először 1958-ban, 10 éves csodagyerekként adott koncertet a városban, majd két évvel később, 1960 novemberében is szerepelt a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekarral.

 

perenyi02.jpg

Bach, Vivaldi műveit és Saint-Saëns gordonkaversenyét játszottuk, Horváth József vezényletével. Perényi Miklós akkor még csak 12 éves volt, de már mindenki csodagyereknek tartotta. Maradandó emlék vele kapcsolatban, amikor a próbán egyszer csak vadgesztenyék kezdtek potyogni a zsebéből. Pár percre le is állt a próba, mindenki nevetett. – emlékszik vissza a közös élményekre Gálos István, aki közel 50 éve tagja a soproni szimfonikusoknak.

 

perenyi01.jpg

 

Gálos István, a soproni szimfonikusok tagja látható, kezében a zenekar emlékkönyvével

Perényi Miklós valamennyi soproni szerepléséről őriznek dokumentumokat a Szimfonikus Zenekar emlékkönyvei, és újabb fontos fejezet lesz az augusztus 19-i koncert: a Páneurópai Piknik 27. évfordulóján Szokolay, Dvořák és Liszt Ferenc művei csendülnek fel a páratlan akusztikájú Fertőrákosi Barlangszínházban. A zenekart Somodari Péter, a bécsi filharmonikusok szólistája vezényli.

További információ a www.barlangszinhaz.hu oldalon található.

2016. augusztus 11. / Kultúra